Üdvözöljük a KERI weboldalán!
Tekintse meg beiskolázási menüpontunkat, illetve keressen a www.facebook.com /makokeri oldalon.


Start | Stop

Szakgimnázium?
Szakközépiskola?


Szakmák éjszakája 2017
Siker az OSZTV
országos döntőjében!
Felnőttoktatás
Induló képzéseink a
2017/2018-as tanévben
Návay Lajos
(Földeák, 1870. 09. 18. – Kiskunfélegyháza, 1919. 04. 29.)

Földeákon született 1870. szeptember 18-án katolikus családban. A Návay család élete a törökök kiűzése óta szoros kapcsolatban állt Csanád megye történetével. Édesapja Návay Lajos, földbirtokos, édesanyja Eötvös Ilona. Apai nagyapja Návay Tamás Csanád megyei főispán, országgyűlési követ és felsőházi tag. Anyai nagyapja báró Eötvös József, író, tudós, politikus. A gimmnázium alsótagozatát mint magántanuló végezte Szegeden, felsőtagozatára pedig Budapesten járt. A budapesti egyetemen jogi tanulmányakat folytatott, fél évet a berlini, másik fél évet pedig a bonni egyetemen hallgatott. 1891-ben az elnyerte az államtudományok doktora címet Budapesten. 1892 májusában a Csanád megye tiszteletbeli aljegyzőjévé választották, 1895 októberétől tiszteletbeli főszolgabíróként működött. 1896 decemberében lett a megye főjegyzője, 1901 decemberében pedig alispánná nevezték ki. 1905-től az országos politikával foglalkozott. Csupán rövid ideig volt tagja a régi Szabadelvű Pártnak, ugyanis az 1904. november 18-ai zsebkendőszavazás miatt otthagyta azt, s helyette csatlakozott Andrássy Gyula követőjeként az ún. disszidensekhez. 1905-től 1918-ig országgyűlési képviselő disszidens volt. A képviselőház 1906. április 26-án választotta meg alelnöknek. Alelnöki munkájának fontos része volt a horvát obstrukció elleni fellépés. 1911 novemberében házelnöknek válaszották Berzeviczy Albert helyére. 1912. december 31-én Lukács László miniszterelnök beterjesztette a választójogi reformtervezetet. A választójogi kérdésről Návay másképp ítélkezett, mint pártja, ezért az év végén kilépett a Munkapártból is. A Munkapárt és Tisza István 1917. évi bukásával újfent előtérbe került a személye. Wekerle Sándor, aki Tisza követője volt, 1918. szeptember 30-án lemondott, helyére IV. Károly király új miniszterelnököt keresett. Gondolt Návay Lajosra is ám ő az ajánlatot nem fogadta el. 1919. április 26-án a szerb és francia megszállás elől menekülő vörösök túszokat vittek magukkal Makó város polgárai közül. Egyidejűleg Szamuely Tibor bűntető hadjáratként különvonattal utazott Makóra, hogy elégtételt vegyen az április 23-án meggyilkolt Vásárhelyi Kálmán népbiztosért. A földeáki direktórium Návayt is elhurcoltatta. Április 29-én gyilkolták meg a kiskunfélegyházi pályaudvaron unokabátyjával, Návay Ivánnal és Szentes városának főjegyzőjével, Kiss Bélával együtt.


Balázs Dénes
(Debecen, 1924. 09. 17. – Érd, 1994. 10. 19.)

Székely (kászonimpéri) származású apa és rimaszombati származású anya gyermekeként született Debrecenben. 1926-ban a család Mezőhegyesre költözött, ahol édesapja a ménesbirtok raktárkezelője lett. Iskoláit Tótkomlóson, Makón, a Návay Lajos Felsõkereskedelmi Iskolában, majd Debrecenben végezte. 1940-ben édesapja betegsége miatt (aki a következő évben meghalt) a család visszaköltözött Debrecenbe. 1942-1943-ban két nagy kerékpártúrát tett az akkori Magyarországon, melyek során 5200 kilométert tett meg, eljutott többek között a Székelyföldre is, meglátogatva az apai rokonságot. 1943-ban a Debreceni Dohánygyárban kezdett dolgozni, majd 1944-ben leventeként behívták katonának. A frontszolgálatot sikerült elkerülnie, de hamarosan szovjet hadifogságba esett és három évig végzett kényszermunkát a szumgaiti lágerben. Hazatérve a Kőbányai Dohánygyárban dolgozott, ezért édesanyjával együtt Érdligetre költözött. Budapesten bekapcsolódott a Kinizsi Sportkör természetjáró mozgalomba, megismerkedett Jakucs László barlangkutatóval, majd 1954-ben húsz főnyi csapatával feltárta az Aggteleki-karsztvidéken, Égerszög közelében levő Szabadság-barlangot. 1957-ben a Vecsembükki-fennsíkon kutatott, majd a következő évben a tornagörgői Mészégető-zsombolyt tárta fel nyolcfős kutatócsoportjával. 1956 januárjában megindította a háború utáni első szpeleológiai folyóiratot, Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató néven. A később Karszt és Barlang címmel megjelenő folyóiratot haláláig ő szerkesztette. 1985-ben indította el a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok című szakfolyóiratot, melynek 12 száma jelent meg 1993-ig. 1958 telén indult első egyszemélyes kutatóútjára Kínába, ahol elsősorban a dél-kínai karsztvidéket tanulmányozta Guangxi, Yunnan és Guizhou tartományokban. 1959-1962 között esti tagozaton elvégezte az ELTE földrajz szakát. Anyaggyűjtésként doktori disszertációjához újabb tanulmányutat szervezett a Közel-Kelet karsztvidékeinek bejárására 1962-ben. Ennek során Maár Imrével bejárták Libanon, Szíria, Jordánia karsztvidékeit, valamint Egyiptomban a Kirenaikai-táblát. 1964-ben doktori címet szerzett, disszertációját a karsztkorrózió problematikáiból írta. 1964-1965-ben a trópusi karsztok és az indonéziai vulkanikus szigetek kutatása céljából újabb nagy tanulmányutat szervezett. Ezúttal Horváth Mihály barlangkutató tartott vele, neki azonban egészségügyi okokból hamarabb haza kellett térnie. A Szovjetunión, Kínán és Burmán át utaztak Indonéziába, ahol többek között Nusa Barung szigetén végeztek karsztkutatásokat, de csaknem valamennyi nagyobb szigetet felkeresték. Ennek a túrának a tapasztalataiból írta első ismeretterjesztő könyvét Hajóstoppal az indonéz szigetvilágban címmel, melyet később 25 másik követett. Indonéziából hazatérve feladta állását az élelmiszeripari minisztériumban és hivatásos geográfusként működött tovább. 1967-1968-ban Afrikába szervezett négytagú expedíciót, melynek során egy lengyel kamionnal szelték át a Szaharát Tripolitól Fort Lamyig, majd Doualában kettévált a csapat. Balázs Dénes Csekő Árpáddal tovább folytatta a tanulmányutat, sikeresen bejárták Kelet-Afrika országait. 1969-1970-ben Alaszkától Tűzföldig az amerikai kontinenst járta végig. Észak-Amerika bejárása után Caracasból indulva az Andok vonulatát követte Dél-Amerikában, Ecuadorban a teljesen feltáratlan Archidonai-karsztvidéken kutatott, de eljutott a Galápagos-szigetekre is. 1972-1973-ban Japánt, a Fülöp-szigeteket, Pápua Új-Guineát kereste fel, majd Ausztráliában és az óceániai szigetvilágban folytatta tanulmányútját. A 400 napos út tapasztalatairól később 3 könyvben számolt be. 1975-ben az indiai szubkontinensre látogatott el, azonban nem tudta útját tovább folytatni Dél-Afrika felé egészségi okokból és haza kellett térnie, de rövidesen újra elindult, ezúttal Dél-Afrikát és a környező országokat járta be. Erről az útról szól A Zambézitől délre című műve. 1977-1978-ban világkörüli útja során eljutott Grönlandra, majd egy venezuelai expedícióhoz csatlakozva az Orinoco felső folyásához a civilizáció által érintetlen waika népcsoporthoz. Ezután a közép-amerikai földhíd országait járta végig, majd Új-Zéland és Ausztrália következett. 1979-ben Madagaszkár szigetét járta be, ahol többek között Benyovszky Móric egykori településének és valószínű sírjának a helyét is megállapította. 1981-ben a karibi szigetvilágot, majd a három Guyanát látogatta meg, ezután Belémből indulva végighajózott az Amazonason és eljutott az óriásfolyó eredetéhez is a perui Andokban. 1984-1985-ben másodszor is körülutazta a Földet érintve a Kanári-szigeteket, Kanadát, majd újra bejárta Dél-Amerikát, különös tekintettel Argentínára, ahol anyagot gyűjtött az ország útikalauzához. Ezután Új-Zéland, majd Új-Kaledónia, Vanuatu és a Salamon-szigetek következtek és újra ellátogatott Új-Guineára is. 1988-1989-ben Délkelet-Ázsia országait járta be. Itt a karsztkutatás (pl. Sarawakban a Gunang Mulu-barlang felkeresése) mellett az országok útikalazához is anyagot gyűjtött, ezek azonban (az Ázsia földrajzát tárgyaló nagyszabású munkájával együtt) már nem jelenhettek meg a kiadók pénzügyi gondjai miatt. 1989-ben újra sikerült eljutnia a dél-kínai karsztvidékre is, majd a következő évben a Szovjetunióba látogatott el. Ez volt az utolsó hátizsákos expedíciója. Balázs Dénes utazásai során értékes kőzet-, növény- és állattani gyűjtést is végzett (számos új talaj- és barlanglakó fajt fedeztek fel a hazaküldött mintákban), de számos néprajzi tárgyat is gyűjtött és mindenfelé kutatta a magyar utazók és földrajzkutatók emlékeit. Az összegyűjtött értékes anyagok alkották a Magyar Földrajzi Múzeum anyagának alapját, melynek megalapítását hosszas bürökratikus huzavona után végül 1983-ban engedélyezték. A gyűjtemény az érdi Wimpffen-kúriában kapott helyet. Érd városa 1988-ban díszpolgárrá nevezte ki a múzeumot létrehozó geográfust. 26 könyvéből öt idegen nyelven is napvilágot látott. Szakcikkeinek, kisebb írásainak száma megközelíti a hatszázat. Aktív tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, s alapítója a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatnak. Balázs Dénes hosszas betegség után 1994 októberében hunyt el. Utolsó hónapjaiban is emlékiratain dolgozott, melyek 1995-ben jelentek meg felesége gondozásában Életem – utazásaim címmel.

Magyar nyelven megjelent könyvei:
  • 1. Hajóstoppal az indonéz szigetvilágban – „Útikalandok 79.“ Táncsics Kiadó, 1969
  • 2. Kölcsönautóval a Szaharában – „Útikalandok 88.“, Táncsics Kiadó, 1970
  • 3. Cikkcakkban az egyenlítőn – „Útikalandok 105.“, Táncsics Kiadó, 1971
  • 4. Hátizsákkal Alaszkától a Tűzföldig I.-II. – „Útikalandok 111-112.“, Táncsics Kiadó, 1972
  • 5. Galápagos – Gondolat Kiadó, 1973
  • 6. Tájfun Manila felett – „Világjárók 99.“, Gondolat Kiadó, 1975
  • 7. Pápua Új-Guinea – Gondolat Kiadó, 1976
  • 8. Ausztrália, Óceánia, Antarktisz – Gondolat Kiadó, 1978
  • 9. A Zambézitól délre – „Világjárók 120.“, 1979
  • 10. Ausztrália, Új-Zéland, Óceánia – Útikönyvek, Panoráma, 1981
  • 11. Vándorúton Panamától Mexikóig – „Világjárók 137.“, Gondolat Kiadó, 1981
  • 12. A sivatagok világa – Móra Könyvkiadó, 1983
  • 13. Ázsia képes földrajza (Sebes Tibor társszerzővel) – Móra Könyvkiadó, 1983
  • 14. Bozóttaxival Madagaszkáron – „Világjárók 154.“, Gondolat Kiadó, 1983
  • 15. Közép-Amerika – Útikönyvek, Panoráma, 1986
  • 16. A kenyérfák árnyékában – „Ország-Világ 1.“, Kossuth Könyvkiadó, 1987
  • 17. Amazónia – „Világjárók 178.“, Gondolat Kiadó, 1987
  • 18. Argentína, Uruguay – Útikönyvek, Panoráma, 1988
  • 19. Az őserdők világa – Móra Könyvkiadó, 1990
  • 20. Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. Bp. Panoráma. 1993. ISBN 963-243-344-0
  • 21. A Húsvét-sziget fogságában – Szerzői kiadás, Érd, 1993
  • 22. Galápagos, az elefántlábúak szigetei – Szerzői kiadás, Érd, 1994
  • 23. A csepegő kövek igézetében – Szerzői kiadás, Érd, 1994
  • 24. Szigetről szigetre a Kis-Antillákon – Szerzői kiadás, Érd, 1994
  • 25. Távoli tájak magyar utazói (6. kötet, szerk.)
  • 26. Életem – utazásaim (emlékiratok a földrajzi ismeretterjesztés szolgálatában)–Érd, 1995

  • Jelentősebb kitüntetései:
  • Vass Imre-érem (1963)
  • Herman Ottó-érem (1976)
  • MTESZ-díj (1983)
  • Lóczy Lajos érem (1984)
  • Kadić Ottokár-érem (1985)
  • Kőrösi Csoma Sándor emlékérem (1988)
  • Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992)
  • Szent-Györgyi Albert-díj (1994)

  • Emlékezete:
  • Makón, egykori iskolájában születésének 85. évfordulóján emléktáblát avattak tiszteletére, életét bemutató kiállítás, és egy róla elnevezett terem őrzi emlékét.
  • Cséke Zsolt 2005-ben Életem - utazásaim címmel életrajzi filmet készített a neves földrajztudós tiszteletére.
  • A Magyar Földrajzi Múzeum kertjében egész alakos szobor (Domokos Béla alkotása) őrzi emlékét. 1999. szeptember 29-én, az Érdi Napok alkalmából avatták fel.


  • Dr. Kopányi Mihály

    A közgazdaság-tudomány kandidátusa, két évtizedig volt a Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója. Számos külföldi és hazai egyetemen (St. Louis, Szentpétervár, JPTE, ELTE, CEU) tartott előadásokat és kurzusokat. A Mikroökonómia Tanszék alapítójaként és első tanszékvezetőjeként kiemelkedő szerepet játszott a hazai egyetemi és középiskolai mikroökonómia-oktatás bevezetésében. Két tucat szakkönyv, jegyzet, kézikönyv társszerzője, részint szerkesztője. 1993 óta a Világbank vezető pénzügyi közgazdásza, ahol a kelet-európai vállalati, pénzügyi és önkormányzati reformfolyamatok szakértőjeként projekteket vezet, publikál és előadásokat tart hazai és nemzetközi konferenciákon. (A KERI-ben az 1967-68-as tanévben végzett.)
    Iskolánk egyik legnevesebb volt tanítványa emlékeit olvashatjátok. (Megjelent 2008-ban az iskola évkönyvében.) Ma már az ő könyvéből tanítanak iskolánkban.

    Kopányi Mihály: Makótól Jeruzsálemig
    Ezzel a rövid írással a Makói Közgazdasági Technikumot, népszerű nevén a Kerit és kiváló, szeretett és tisztelt tanárainkat szeretném köszönteni az ún. 68-as nemzedék nevében. Negyven éve érettségiztünk a Keriben, de örökre makóinak érezzük magunkat, bármerre vet is a sors. Nem az ünnepi hangulat, hanem mély meggyőződés mondatja velem, hogy a Keri szelleme, szakmai színvonala, tanáraink kivételes tehetsége s emberi tartása segített abban, hogy a híres vitézzel ellentétben nemcsak álmomban, hanem valóságban is eljussak a világ húsz országába s Jeruzsálembe. Pénzügyi szakértőként évekig dolgoztam a palesztin önkormányzatokkal, s így bejárhattam a Szentföld híres városait, s a jeruzsálemi óváros történelmi helyszíneit.
    Mi voltunk a Keri utolsó tisztán fiú osztálya, egy nagyon színes, tehetséges és nehezen nevelhető csapat. A falunk és családom zárt közege után a Keriben szembesültem a különböző megyékből érkezett osztálytársak igen eltérő szokásaival, kultúrájával, s bizony nem volt könnyű összeszoknunk. Ez a közeg azonban később segített jól kezelni munkám óriási kulturális kihívásait a Közel-Kelet, Afrika, Közép- és Dél-Ázsia országaiban.
    Korosztályunk a lázadó nemzedék címmel került be az európai történelembe. Bár mi erről csak később értesültünk, mégis szívből üvöltöttünk, hogy „Ne gondold, hogy tied a világ”, s hogy „Tűnjél el a színről sietveee…” bár azt sem tudtuk, ezzel kinek üzenünk. Negyven évvel az érettségi után persze minden színes és szép; sok anekdota felelevenedik most bennem, de nem az osztályról, hanem iskolánkról s tanárainkról szólnék röviden, mert óriási hatást gyakoroltak életpályám alakulására. Azt is mondhatom, hogy miattuk lettem sikeres tanár, írtam tucatnyi tankönyvet, s boldogítottam ezzel bő százezer diákot.
    A mi időkben a Keri kereskedelmi középvezetőket képezett kiváló színvonalon, s nagyon pragmatikusan. A tananyag, a tanári kar és a képzési rend (öt plusz egy) egyaránt jó összhangban volt e céllal. A negyedik tanév végére jól felkészültünk a vezetői szerepre, s a végzettek többsége azonnal vezető is lett felvásárló telepeken vagy boltokban, és ott dolgozik ma is vagy onnan ment nyugdíjba. A Keri szerintem messze kiemelkedett a SZÖVOSZ- iskolák közül. Ez annak a tulajdonítható, hogy minimál szakképzés helyett kiváló tanárok tanítottak bennünket József Attilával szólva nem középiskolás fokon.
    Egyetemre kevesen jutottak el a Keriből, bár ez a diákok személyes elhatározásán múlott. A mi osztályunkból mind az öten továbbtanultak, akik erre elszánták magukat. A Keri s részben a kollégiumunk egy jelentős szakmai, kulturális intézmény volt az akkori Makón. Méltó riválisa a gimnáziumnak sportban és szakmában egyaránt annak ellenére, hogy eltérő oktatási célt szolgált. Büszkén vállaltuk, hogy keristák vagyunk, s bár elismertük a gimi bizonyos előnyeit, hittük, hogy a saját szakmánkban meg tornában és kézilabdában mi vagyunk a jobbak.
    Tóth Lajos igazgató úr kivételes tehetségű vezető, kiváló pedagógus, kimért, korrekt, de nagyon szigorú ember volt. Bár jó tanuló voltam s többnyire csendes is, engem kétszer majdnem kirúgott a Keriből, de alaposan körüljárta az eseteket, majd bölcsen s érzelmek nélkül úgy döntött, maradhatok. Bennünket nem tanított, így főképp ünnepi eseményeken láthattuk, de felnőtt fejjel, s tanárként visszatekintve mondhatom, hogy a Keri szellemét, tartását, szakmai színvonalát akkoriban ő határozta meg. Felteszem azzal is, hogy kiváló tanárokat választott maga mellé. Tanáraink többsége az ország, sőt Európa legjobb szakembere volt, lehetett volna. Az igazgató úrnak tulajdonítom, hogy a Keriben tanulni és tudni kellett, a tanárok nem osztottak könnyen ötösöket, de nem adtak kegyelemketteseket sem. Még írásbeli munkák külalakjából sem húzták fel a jegyet, hogy csillogóbb legyen egy jó bizonyítvány. A rendszeres és szigorú nyelvtan és matek versenydolgozatok segítették a jó tanulókat, bár kicsit frusztrálták a gyengéket – talán így lett K. András beceneve Egy-iksz (1x).
    Domokos István tanár úr, szeretett osztályfőnökünk, aki nagy örömünkre jó egészségben részt vett a 2008. júliusi osztálytalálkozónkon is, kivételes tehetségű pedagógus és született vezető volt. Műveltsége, bölcsessége, s emberi tartása miatt valós koránál lényegesen érettebbnek (szándékosan nem mondanám öregebbnek) éreztük, felnéztünk rá. Elfogadtuk gyámunknak, vezérünknek, szinte atyai védnökünknek, pedig nagyon fiatal, csaknem pályakezdő volt. Tőle tanultam (el), hogy a diákokat legjobban úgy lehet nevelni, ha velük egyenlőnek érzem magam, s szívből egyenlőként kezelem őket. Ez a hozzáállás nagyon jól működött hosszú tanári pályámon itthon és külföldön egyaránt.
    Az osztályfőnöki órák általában unalmasak, de tanár úrral ezek családias események voltak, ahol ügyeket, eseteket, csínyeket tárgyaltunk meg, s halk szavaira, tanácsaira nem lehetett nem figyelni. Egy modern, nyitott, érdeklődő osztályról, iskoláról ábrándozott, és például szombati klubokat is szervezett, ahol mindenféléről lehetett beszélgetni, de volt benne irodalom meg játék, sőt francia römi is. Latinovits versmondásából a szellemi élet pozitív változását vélte felfedezni. Lelkes szervezéssel tanár úr nyitott kaput nekünk a világ felé is. Osztálykirándulásunk a Vág völgyében életem egyik legkedvesebb emléke, pedig bejártam négy kontinenst.
    Dr. Árvai Lajos tanár úr tanította s szerettette meg velünk a statisztikát és a könyvvitelt. Máig abból táplálkozom, amit akkor tőle tanultam, az egyetem már alig adott újat. Tanár úr a szakma doajenje, bírósági szakértő s kiemelkedő pedagógus volt. Az osztályból kevesen szerettük a könyvvitelt, de fantasztikus humorral ügyesen belehelyezkedett az osztály légkörébe, szeretett, megértett és tisztelt bennünket. Az osztály érdektelenségéről egyszerűen nem vett tudomást, érdekes és didaktikus példáin keresztül végül megtanította a könyvvitelt, ha akartuk, ha nem.
    A tényleg unalmas 314 Pénztár számla témáját egy bírósági üggyel indította valahogy így: „Készpénzt a pénztárból lehet lopni. De az az ostoba Z nemcsak hogy lopott, de olyan bután vezette át a lopást a 314-en, hogy percek alatt lefüleltem. Szóval ilyet ne csináljatok fiúk”. A történet persze folytatódott, számokkal is levezetve a csalást, s az osztály annyira figyelt, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Aztán ugyanő volt képes arra is, hogy három hónap alatt megtanítsa nekünk az új könyvvitelt 1968. januártól áprilisig úgy, hogy csak egy stencilezett vázlata volt (de hol van már a stencil meg 68!).
    Kormányos Antal tanár úr a kémia megszállottja volt a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Ő volt az első tudós, akit életünkben megismerhettünk. Szikár alakját, mosolygós, kissé révedező, s huncut tekintetét sosem feledhetjük. Persze, az osztály többsége a kémiát nem értette, nem szerette, s nem is tanulta. De a tanár úr órái olyan hatással voltak mindannyiónkra, hogy azokban a 45 percekben mindenki a kémiában élt. Képtelenség volt nem figyelni tanár úr kísérleteire, magyarázataira, aki kész drámaként ecsetelte a hidrogén és oxigén találkozását.
    Ha bemutatója közben kicsit felrobbant, csak megjegyezte: „hű ez nagyot durrant”, s kormos arcát le sem törölve folytatta a kísérletet. Sokszor úgy tűnt, egy másik világban jár, s titokban Mengyelejev meg Einstein professzorokkal diskurál ismeretlen e-mail csatornákon. De ez nem így volt, nagyon figyelt ránk, pontosan ismert bennünket, tudta, ki mire képes. Összemosolygott velünk órán, folyosón, vagy utcán egyaránt. Sokk trükköt ellestem tőle, s később sikeresen alkalmaztam tanárként, közöttük legfőbb az, hogy mind a szakmát, mind a diákot érteni, szeretni és tisztelni kell.
    Batka Júlia tanárnő vörös diplomával érkezett, s nagyon felkészült, nagyon tehetséges, és elkötelezett volt. Sajnos a csapat egyszerűen nem fogta fel tárgya fontosságát annak dacára, hogy nagyon praktikus dolgokkal és szakmai alapkérdésekkel foglalkozott. Ez részint abból adódott, hogy a tanárnő a legfejlettebb nemzetközi gyakorlatot próbálta megtanítani, aminek gyakran nem láttuk realitását az akkoriban igen szerény hazai kereskedelemben.
    A modern nyugat-európai, amerikai kereskedelmet, a nagyáruházakat nem tudtuk elképzelni, a Corvin meg a GUM metaforikus világa jelölte képzeletünk határait. Máig szégyellem kissé, hogy a tantárgy legjobb tanulójaként vitattam a zsugorfólia szerepét a modern kereskedelemben azon az alapon, hogy ilyen fólia itthon nincs is, biztos drága, meg hogy miért kellene zsugorfóliával csomagolni. Tanárnő végül meggyőzött, és elfogadtam, hogy talán valamikor. Butaságom gyakran eszembe jut, mikor zöldséget, húst csomagolok ki zsugorfóliából, ami ma nemcsak a kereskedelem, hanem háztartásunk egyik fontos csomagolóanyaga is.
    Lantos István tanár úr nehéz helyzetből indult a magyar nyelv és irodalom órákon, mert az osztály többsége igen gyenge alapokkal és csekély érdeklődéssel érkezett Makóra. Ráadásul sokan az általános műveltség fontosságát sem látták át kora-tizenéves fejjel, s a magyar nem számított szakmai tárgynak sem. Tanár úr ehhez képest igen jó eredményeket ért el velünk, s szerintem precízen megtanította az akkor előírt tananyagot, s különösképp a magyar nyelvtant.
    Tanár úr bölcsen, jó humorral, s empatikusan kezelte az osztályt, és csendes tanácsokkal segítette a jobbakat. Felhívta figyelmünket a könyvtárba járás fontosságára, meg az Élet és Irodalomra, a Kortársra, a Nagyvilágra, és Örkény, Hemingway, Faulkner, Sartre könyveire. Az osztály Rejtő Jenő iránti lelkesedését is jól fogadta, hisz Rejtőt azok is boldogan olvasták, idézték, akik a kötelező olvasmányokat elkerülték, ha lehetett.
    Pintér Zoltán tanár úrtól tanultunk meg a matematikát messze a kötelező tananyagon túl. A szerény technikumi matek se kottyan a jobbaknak. Ezzel szemben a matekszakkörök, amiket tanár úr vezetett, hangulatos heti események voltak. Elhittük, s be is bizonyult, hogy fel tudunk zárkózni az ország jobbjai közé, persze nem a pesti versenyistállókhoz, de végigdolgoztuk a Bolyai-füzeteket, sőt megoldottuk a matematikai lapok néhány érdekes példáját is. Tanár úr bölcsessége, humora, meg óriási szakmai tudása és didaktikai készsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem keseredtünk el kezdeti súlyos hiányosságaink miatt, hanem megértettük s követtük tanácsait. Számomra ő teremtett biztos alapot az egyetemi tanulmányokhoz, ahol a matekigényes népgazd szakon is kiválóan megfeleltem.
    Tanár úr másik, s nem különben fontos érdeme volt a kézilabda határtalan támogatása. Nagyrészt neki köszönhető, hogy a kerista lányok alkották az NB I-es vagy NB II-es makói női csapat gerincét. Bár velünk nem dolgozott, mégis így lett a kézilabda kedvenc sportág a fiú osztályban. A kézilabdát máig imádom (nézni). Meggyes Jenő tanár úr a torna és a festészet megszállottja volt, sokoldalú tehetség. Megmutatta, hogy mindig és mindenütt vannak tehetségek, csak azokat meg kell keresni, fel kell nevelni. Fanatizmusa miatt iskolánk a legjobb volt szertornából a SZÖVOSZ-iskolák között, több országos hírű tornászt is kinevelt. Végtelenül szigorú volt a tornászokkal, sok edzést követelt, üldözte a dohányzást. Mivel dohányzáson érte, Sz. Lajostól megvonta a fehér nadrágot, amin Lajos hetekig kesergett.
    Most is úgy érzem, hogy torna iránti szeretete túlzó volt, s méltánytalanul lenézte és ellenezte a népszerű sportokat. A kézilabdát eltűrte, mert az az iskola büszkesége volt, de a focit lenézte és utálta. Nem tolerálta, ha akár szombat délutáni szabad időnkben focizni merészeltünk. Csodáltuk, bár nem értettük művészetét, amiről ritkán beszélt, de ha elkezdett mesélni, hihetetlenül érdekeseket mondott. Az őszi betakarítási munkákat ránk hagyta, közben ő a kukoricatábla végén órákig kalapált, s a hét végére készen volt egy gyönyörű dombormű.
    Patyi Jenő tanár úr a politikai gazdaságtant tanította változó sikerrel. Tanár úr hihetetlenül színes, érdekes személyiség volt, s csak jó humorának köszönhető, hogy az osztály elfogadta a tárgyat, és keményen küzdött annak viszonylagos megértéséért. A polgazdot ma divatos szidni, s most erről nem kezdenék vitát, bár úgy vélem, hogy nem illett a Keri szellemébe, funkciójába. Tanár úr viszonylagos sikere abban állt, hogy az osztály úgy-ahogy feldolgozta a tárgyat. Tanárként is meggyőződésem, hogy a polgazd elfogadtatásában nagy szerepe volt annak, hogy tanár úr nagyon tudta az alapokat, s így érte el, hogy az általa elvárt minimumot az osztály feldolgozza.
    Az 1980-as évek végétől magam nagy szerepet játszottam abban, hogy a polgazdot a modern közgazdaságtan váltotta fel Magyarországon, de a tanár úr szakmai feszültségét sem akkor, sem most nem merném megkérdőjelezni. Tovább menve azt is mondhatom, hogy Patyi tanár úrtól megtanultuk, hogy az iskolában nemcsak, sőt nem elsősorban tételeket, hanem a tanulást magát s a gondolkodni tudást kell megtanulni.
    Tudjuk, a Kerinek több kiváló igazgatója és számos kitűnő tanára volt, de mi csak azokról emlékezhettünk meg, akiket személyesen ismertünk, akiktől személyesen tanultunk. A fenti kis történetekkel azonban nemcsak a 68-as nemzedék s szeretett tanárai előtt kívántunk tisztelegni, hanem rajtuk keresztül fejezzük ki tiszteletünket mindazon kiváló tanárok iránt is, akik a mi osztályunk előtt vagy után voltak a Keri kimagasló személyiségei, pedagógusai.

    Stenger Gizella
    Tatár Rózsa - Stenger Gizella tanárnő emlékére:
    (Marosvidék, 2009. decemberi szám)
    A rettegett hír megérkezett. Telefonon jött egy jóbaráttól, hogy a 83 éves Gizi néni elment örökre.
    Ő, aki Makón magyar-történelem szakos gimnáziumi tanár volt, ő, akinek irodalom órái olyanok voltak, mint egy színielőadás, ő, aki úgy tudta leadni az anyagot, hogy a leggyengébb és legmozgékonyabb tanulók is megbabonázva figyelték, nem szerette, ha a nyilvánosság foglalkozik vele.
    Megtiltotta, hogy a temetéséről, közlemény jelenjen meg. Szíve vágya volt az, hogy utolsó útját egyedül tegye meg. Még szerencse, hogy ezt nem tudta mindenki!
    Vagy tudta, de renitensnek bizonyult… És ment a hír… És Amerikából egy tanítványtól jött vissza a kör-email, csörögtek az ország minden részében a telefonok, kattogtak a klaviatúrák, és augusztus 17-én reggel kilenckor ott álltunk Makón a Hédervári utcában, a háza melletti temetőben a tilalma ellenére, elszántan és összetörten… Nem kevesen, és kiváltságosnak éreztük magunkat, hogy ott lehetünk.
    Álltunk dermedten a súlyos csendben, vártuk a 9 órát, a hajnal helyett, melyben távozni szeretett volna… Csak az emlékeink szárnyaltak, amelyeket Ő töltött be.
    Szálltak a néma percek, s benne a kincs-emlékek, mert ő még halálában is adni tudott.
  • … el kellett jönnünk, itt volt a helyünk, hisszük, hogy így nyugszik békében…
  • - Drága Gizi néni, bocsánat, hogy engedetlenek voltunk!

  • Benyó Pál
    (Született: Tótkomlós, 1948. 03. 12.)

    Életrajz:
    Általános iskolai tanulmányok: 1954 – 1962, Tótkomlós
    Középiskolai tanulmányok: 1962 – 1966, Közgazdasági Technikum, Makó (a mostani Návay Lajos Szakközépiskola)
    Sorkatonai szolgálat: 1966 – 1967, Hódmezővásárhely
    Főiskolai tanulmányok: 1967 – 1971, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok Szak
    Munkahely: Külügyminisztérium, 1971 – 2007

    Külszolgálat:

  • Prága, 1973 – 1976 – attasé
  • Pozsony, 1976 – 1978 – konzul
  • Prága, 1983 – 1987 – tanácsos
  • Prága, 1990 – 1994 – tanácsos, a nagykövet helyettese
  • Pozsony, 1994 – 1996 – tanácsos, a nagykövet helyettese
  • A Külügyminisztériumból szakmai főtanácsadói beosztásból vonult nyugdíjba. Nyugdíjasként cseh-magyar és szlovák-magyar tolmács és fordítóként dolgozik.
    Társadalmi munkában a Tótkomlósról Budapestre és környékére elszármazottak baráti körének elnöke.



    © 2017 - Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma