SZC logo

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

OM kód: 203039/007 | 6900 Makó, Posta u. 4-6

Intézmény logo

Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokÓrarendKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2025. máj. 25.


admin

    Területátadó rendezvény

    Pénteken elindult a munka a Návay Lajos nevét viselő makói technikum Bajza utcai telephelyén. Az egykori makói általános iskola épülete közel kétmilliárd forintos pályázati támogatásból születik újjá bő egy év alatt.

    Területátadó rendezvény

    Az iskolakomplexum több mint 2 ezer négyzetméternyi alapterületű része újul meg bruttó 625 millió forintból. Az energetikai felújítás és a bővítés mellett új öltözőket és a gyakorlati képzést szolgáló oktatótermet alakítanak ki, a tetőtérben pedig 280 négyzetméteres gépészeti kabinet kap majd helyet. Ebben mérő-, hegesztő-, CNC-, elektrotechnikai és mechatronikai labort alakítanak ki. A képzéshez szükséges műszaki eszközök beszerzésére 600 millió forintot fordítanak; egyebek mellett egy ipar 4.0-s gyártósort, illetve egy olyan VR-szimulációs rendszert vásárolhatnak, melynek köszönhetően a diákok szinte valós körülmények között gyakorolhatnak. 

    Forrás: www.delmagyar.hu

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Meghaladta az 50 százalékos készültséget az új komplexum építése

    Meghaladta az 50 százalékos készültséget az új komplexum építése

    A tervek szerint halad a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum makói Bajza utcai 21. századi szakképzési komplexumának a kialakítása. Pénteken bejárást tartott a helyszínen a Centrum főigazgatója, Kincses Tímea és kancellárja, dr. Ambrus Norbert, valamint az önkormányzat részéről Czirbus Gábor alpolgármester.

    2026. jan. 24.


    admin

    Szakmával a közösségekért címmel indított el egy új projektet a Centrum

    Szakmával a közösségekért címmel indított el egy új projektet a Centrum

    Sikeresen pályázott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum a Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett „Szívvel-lélekkel szakmát!” című felhívására.

    2026. jan. 18.


    admin

    Nyílt órák

    Nyílt órák

    Tekints meg egy órát a KERIben!

    2026. jan. 4.


    admin


    Partnereink

    SZC logo

    Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum


    Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium

    6900 Makó, Posta u. 4-6

    Telefon: Főépület telefonszáma: +36 62/510-917

    E-mail: kerititkarsag@gmail.com

    OM azonosító: 203039/007

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002475;E/2020/000182


    2026Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium